Helloka!Tudom,hogy már 1000 éve nem irtam ide de mostár visszatértem.Nekem sajnos még 3 hétig tart a suli de szerencse már nem kell tanulni igy igyekszem minden héten felrakni egy fejezetet.Na nem is szaporitom tovább a szót.Jó olvasást.Puxy:Dalcsok:X
Andrew Belle-Sky's Still Blue
Szemtől-szemben álltunk egymással,olyan volt mintha csak én meg Klaus lettünk volna a szobában.Egyszerűen másra nem tudtam figyelni.Megölhettem volna most is de akkor szinte biztos,hogy megtudják kilétemet és én azt nem engedhetem.Egyenletesen lélegeztem és próbáltam olyan higgatnak maradni amilyen csak lehet,hogy senki figyelmét sem vonjam magamra.A kilincset még mindig a kezemben szorongattam és szinte annyira ráfeszültek az ujjaim,hogy azt hittem nyomban szétmorzsolom.
-Csodás hölgy,még nem láttam magát itt!Talán új a városban?-nézett mélyen a szemembe Klaus majd adott egy kézcsokot.Nagyon kevés kellett,hogy ne húzzam el a kezem és ne adjak neki egy akkora pofont,hogy az ajtón kirepüljön,de végül ezt sem tettem meg.Inkább tűrtem ahogy ajkai hozzáérnek a puha kezemhez.
-Alexandra Blaint vagyok és igen most költöztem a városba.-mosolyogtam,hogy semmit ne sejtsen meg.Nem volt könnyű vele kedvesen beszélni hiszen annyi mindekit megölt aki számomra kedves volt:a szüleimet,Damon-t és most ki tudja,hogy miben mesterkedik ha Elena házába jött.Bele akartam kukkantani a fejébe de talán észrevenné igy nem kockáztattam.
-Őrülök,hogy megismerhettem.-kacsintott majd tobábbment éppen Elena felé.Még mindig az ajtóban álltam és probáltam a lehető leghiggadtabban viselkedni de tudtam,hogy ha kitör a háború akkor én sem fogok kimaradni a verekedésből.Klaus eközben megragadta Elená-t a csuklójánál fogja majd felcipelte az emeleti szobába.Mindenki csak nézett utánnuk de senki nem tett semmit.Hol van most ilyenkor Stefan?Úgy döntöttem,hogy felmegyek és hallgatozok egy picit.Lehet,hogy túl veszélyes de meg kell próbálnom.Megkerestem Roxette-t és ezt súgtam a fülébe:
-Figyelj muszály kimennem a mozsdóba de mindjárt visszajövök.-szinte biztos voltam benne,hogy Roxette tudja,hogy nem is a mozsdóba kell mennem de szerencsére nem ejtett róla egy szót sem,csak bólintott majd visszaült a helyére ahol még egy félüveg pezsgő várta.Lassan indultam meg felfelé ügyet sem vetve a körülöttem állo emberekre és a már bömbölö zenére.Felmentem a mozsdóba ami pontosan Elena szobája mellett található és magamra zártam az ajtót.Belenéztem a tükörbe és elégedetten nyugtáztam,hogy a varázsige amely valódi arcomat takarja nem vállt köddé és még mindig olyan az arcom amilyennek lennie kell.Lehajtottam a WC ülőkét és kényelmesen elhelyezkedtem rajta és elkezdtem koncentrálni.
-Mit keresel itt?-hallottam meg Elena hangját.Úgy látszik ót is meglepte Klaus hirtelen megjelenese.
-O,Drága Elena.Gondoltam te mar biztosan tudsz valamit arrol,hogy hol lehet Sophia!
-Nem nemtudok semmit.Egyszerűen egy szó nélkül elment és nem jött vissza.-nyögte Elena.Igen az igaz,hogy senkinek sem szoltam távozasomról mert biztos voltam benne,hogy akkor valahogy sikerült volna meggyőzniük,hogy maradjak.Jobb volt ez igy.Mindenkinek jobb volt nélkülem.
-Ugyan,Elena ne hazudj nekem!Az lehetetlen,hogy a te kis barátnőcskéd nem szólt neked a terveiről.Biztosan megmondta,hogy hova ment es most csak védeni akarod.Bár azt fölöttébb érdekesnek találom,hogy még az üzenetem után sem jött vissza a városba.Amugy remélem,nem hiányzott a telefonod.-kacagott.Akkor nem is Elena küldte azt az üzenetet amiért mindent hátrahagyva Mystic Falls-ba jöttem.Klaus volt az.
-Higgy amit akarsz,Klaus!-orditotta Elena.-De én semmit sem tudok arrol,hogy Sophia hol van,csak annyit remélek,hogy soha de soha nem tér ide vissza.
-Na ide figyelj.Akármennyire szüksegem van rád bármikor megölhetlek vagy inkább a szemed láttára ölhetem meg Jeremy-t vagy Jenna-t vagy akár Stefan-t is.Ugyhogy többé ne haljak ilyen hangnemet tőlled különben a szeretteid fogják bánni.-sziszegte Klaus.Legszivessebben oda mentem volna,hogy segitsek Elena-nak de akkor a titkom kiderült volna.
-Ne aggodj,Elena már kerestetem a barátnödet es megfogom őt találni,de ha mégsem találom meg van nállam valami ami neki mindennél fontosabb és biztosan biztoságban akarja tudni.-ajtócsapódást hallottam majd Klaus kiment.Izzadtan döltem a falnak es vámpir létemre alig álltam a lábamon.Vajon mi lehet Klaus-nál ami nekem annyit jelent?Vajon mit rejteget előllem?A kérdéseimre csak egy módon kaphatok választ:be kell férkőznöm Klaus kegyeibe.Megigazitottam a ruhám és a hajam majd kinyititottam az ajtót.Azonnal a kisirt szemü Caroline-ba futottam bele aki szótlanul nekem jött majd a mozsdóba futott és jó erősen becsapta maga mögött az ajtót.Úgy döntöttem nem hagyom annyiban es bekopogtattam:
-Minden rendben?-aggodalmaskodtam de Caroline nem szólt vissza.Még a zenén át is hallottam a zokogasát.Már regóta ismerem őt de még soha nem hallottam ilyen keservesen sirni.Benyitottam.A mozsdó romokban állt.A tükör darabjaira törve a földön hevert.Minden türölközö darabjaira szétszakitva teritett be mindent,a tapéta fele lelógott a falrol.
-Menj ki innen.-kiabált Caroline de én nem tántoritottam.Leültem mellé a földre és csak bámultam őt addig amig valamilyen szinten le nem nyugodott.
-Mi a baj?-mentem hozza közelebb es reméltem,hogy nem lesz megint dühkitörése.
-Minden!Minden bajom van.Minden romokban hever.-nyögte majd újra zokogni kezdtett.Tudtam,hogy miért ilyen.Tyler halála megviselte.
De kit nem viseltek meg azok az esemenyék amelyek akkor éjszaka történtek és megváltoztatták az életemet örökre?Minden este mikor lefekszem arról az estéről álmodok.Pedig már 1 év is eltelt azóta de egyszerűen nem tudom kiverni azt a sok vért es szenvedést az elmémből.
-Megyek,behivom Elena-t!-álltam fel Caroline melől majd elindultam megkeresni Elena-t.Reméltem,hogy nem zárkozott be vagy nem sir valahol mert én már két siro lánnyal nem tudnék megbirkózni.Szerencsére megtalaltam a vendégek között.Észre sem lehetett venni,hogy pár perccel ezelőtt még Klaus zsarolta őt.Ugyanolyan higgadt volt mint mindig.Kicsit furcsának talaltam ezt a viselkedést de most jobbnak láttam nem emliteni.
-Elena!-szólitottam meg majd magammal húztam egy halkabb sarok felé.-Muszály fel jönnöd velem a mozsdóba.Caroline ott zokog és már szétverte a berendezést.-suttogtam es reméltem,hogy nem hallja meg senki.Nem szerettem volna ha a buli sajnálatba fulladna.
-Azonnal megyek.Kérlek,te maradj itt.-nyögte majd el is tünt.Féltettem őt.Ott fent egy dühös vámpirral egy szobában,de Caroline úgysem bántana.Inkább ölne meg saját magát.Azért nyitva tartottam a fülemet,hogy ha baj van azonnal segiteni tudjak.Céltalanul bolyongtam a tömegben.Bár én mindenkit ismertem ők engem még nem ismertek es kiváncsian mérlegelni kezdtek.Utáltam ha igy tesznek és legszivesebben rájuk orditottam volna,hogy hagyjék abba de nem tettem.A tekintetemmel Roxettet kerestem majd fel is fedeztem őt.Még mindig Matt-el dumált.Úgy döntöttem nem zavarom őket igy leültem egy székre ás onnan bámultam tovább a tömeget.És akkor vettem észre őt.Szőke haja mint mindig most is kibontva volt,szemét erősen befestette de még igy is látszott milyen szép kék.Vanessa ott állt előttem 10 lépésnyire és engem bámult.Hihetetlen de azt hittem,hogy nem éli túl az átvaltozást de látom,hogy ő is elég jól megbirkozott a vámpirléttel.
-Hello!-köszönt oda nekem.Kivancsiság tükröződött a tekintetében.Talán megismert?Nem,az kizárt.
-Hello!-köszöntem vissza és belenéztem kék szemeibe.Megnyitottam az elmém es belenéztem a fejébe remélve,hogy nem vesz észre semmit belőlle.
,,Annyira ismerős ez a lány.Szinte biztos,hogy találkoztam vele valahol csak azt nem tudom,hogy hol.Rá kell jönnöm.''
Szóval valamit sejt de még nem tudja az igazságot.
-Új vagy itt?-kérdezte majd leült mellém egy másik székre.
-Igen,új vagyok.
-Én Vanessa vagyok es ha valamiben segithetek csak bátran szólj nekem.-kacsintott.
-Én Alexandra vagyok es igérem ha bármire van szükségem a segitségedet kérem.-mondtam gépiesen bár biztosan,hogy soha nem kell a segitségét kérnem semmiben.
-Valami baj van?Olyan feszült vagy.-érdeklődött.Csak most vettem észre,hogy annyira markolom az asztal szélét,hogy az ujjaim elfehéredtek.Észre sem vettem,hogy Elena megérkezett csak akkor mikor a fülembe súgta:
-Caroline eltűnt.
